Orbán Viktor kormányfő szerint a húsz éve meghalt Antall József öröksége ma is ható erő. A néhai miniszterelnök tiszteletére rendezett pénteki emlékülésen, az Országházban Orbán Viktor azt mondta: a magyar parlamenti demokrácia intézményei Antall József áldozatos munkájának köszönhetően szilárdultak meg. Antall Józsefnek jutott az a feladat, hogy felébressze Magyarországot „a Kádár-korszak kábulatából” – jelentette ki a kormányfő. Olyanok is voltak azonban – folytatta –, „akik az ébredés után szerettek volna inkább ismét álomba szenderülni”, ezért az adósságra épített és jólétinek titulált rendszert nem volt elég a tárgyalóasztal mellett legyőzni, a rendszerváltásnak a közgondolkodásban is meg kellett történnie. Példaként említette, hogy az olyan mindennapos gondokat, mint egy benzináremelés, a magyar társadalom megrázkódtatásként élte át, míg az olyan történelmi események, mint a Varsói Szerződésből vagy a KGST-ből való kilépés, „távoli, ezért kevéssé fontos ügyeknek tűntek sok ember számára”.
Úgy fogalmazott, a legvidámabb barakk kádári Magyarországa valójában „egy tízmilliós átnevelő tábor volt”, ahol az embereket leszoktatták a politikáról, a nagy tervekről, és arra tanították őket, hogy legjobb nem kilógni a sorból, mert a szürkeségből még sosem volt baj. Ráadásul 1990-re az ország addigi vezetői kisöpörték az államkincstárt, és csak az adósleveleket hagyták hátra, a magyar nép jelentős része pedig úgy képzelte el az átmenetet, „mintha csak átautóznánk Ausztriába megvásárolni egy hűtőgépet” – mondta a miniszterelnök, kiemelve, hogy ezért mindent újra kellett gondolni és újra kellett alkotni. Orbán Viktor szavai szerint negyven év után a magyarok „egy különös fénytörésben, torzítva” látták a Horthy-rendszerben, a második világháborúban és 1956-ban betöltött szerepüket.
Beszédében felidézte a néhai kormányfő híres kijelentését, amely szerint lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke kíván lenni, majd ezzel kapcsolatban Orbán Viktor kifejtette: „miközben itthon és a határon túl honfitársaink joggal érezhették, hogy a nemzetről való gondolkodásban végre bekövetkezett a régóta várt fordulat”, aközben emlékezetes marad az az össztűz is, amely személy szerint Antall Józsefre és az egész országra zúdult. Szavait pillanatok alatt kiforgatták „a konfliktusok kiélezésében érdekelt külső erők”, és úgy állították be őt mint egy területi revíziót akaró szélsőjobboldali politikust – elevenítette fel. Antall József és kormánya egy olyan szituációba került, ahol úgy tűnt, rövid távon veszítenie kellett az akkori jobboldalnak, hogy hosszú távon az egész nemzet nyerhessen – értékelte a miniszterelnök, aki szerint „ez minden politikus rémálma”.